Az EU tökéletes? Frászt! – állítja Vértes András közgazdász, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. A Köztársaság Etikai Tanácsának, illetve az Államreform bizottságnak tagja, neve korábban lehetséges miniszterelnökként is többször felmerült. A gazdasági szakember szerint az EU-ban sokkal több hatékonyságra és egyidejűleg több demokráciára van szükség.

 

Amikor Brüsszelben piros hó esik…

„…az USA akkor fog velünk szóba állni,
amikor néger lesz az amerikai elnök és
a pápa Dél-Amerikából fog származni…”
Fidel Castro, 1973

Az Európai Unió olyan intézmény, ahol időnként piros hó esik. Időnként az jön ki belőle, amit senki sem akart, de mégis – a különböző szándékok összeütközése nyomán – szörnyszülött keletkezik. Fidel Castro, amikor a fenti mondatát nyilatkozta, nyilvánvalóan azt akarta érzékeltetni, hogy soha nem történik meg az, hogy az USA leüljön tárgyalni Kubával. És íme, Fidel – szándékával ellentétben – jó jósnak bizonyult, csak megfelelő ideig, 43 évig kellett várni rá: Amerikának fekete bőrű elnöke van, meglátogatta Kubát és a pápa Dél-Amerikából származik. Fidel Castro – akaratán kívül, de – fején találta a szöget! Valami ilyesmi játszódik le az EU-ban például a görög válság kapcsán. Az elején sem akarta senki azt, ami végülis történt, s azóta sem. De a folyamat megy tovább, a görög adósság emelkedik, a kijárat még mindig nem látszik, sokadik kormány kerül hatalomra, s az EU-nak (meg a görögöknek) egyre többe kerül a valódi megoldás. (Most például két hitelező, az ESM és az IMF vitatkozik egymással. De talán nem 43 évig.)
Az Unió elsődlegesen érték-közösség. A béke, a demokrácia, a tisztességes versenyen alapuló piacgazdaság, a szolidaritás, a másság elfogadásának és tiszteletének közössége. Az EU-tagság mindezek tekintetében viszonylagos biztonságot jelent. Nyilván nem könnyű ilyen mondatokat leírni a szörnyű párizsi és brüsszeli terrormerényletek után, de furcsa módon az értékek ilyenkor nem beszennyeződnek, hanem még jobban megvilágítódnak (ha máshol nem, akkor a MAALBEK metrómegállónál lévő virágtengerben, a rajzokban, a mécsesekben, az ott tiszteletét leróvó sok-sok ember szemében).
Mi lenne az Európai Unió nélkül? Nyilván erre a válasz nem nehéz. Az egészen bizonyos, hogy a kelet-közép-európai régió a 2007 utáni pénzügyi válságban nagyon súlyos, mély és alig kiheverhető sebeket kapott volna. Az EU nélkül ez a válság Lengyelország kivételével valószínűleg az összes kelet-közép-európai országot a pénzügyi csőd szélére taszította volna. Esetleg még Csehország lehetett volna jobb helyzetben.
Mi lenne Magyarországgal? Először is, mivel van EU, így nincs pénzügyi csőd (csak morális). Az elmúlt 10-15 évben Magyarország minden fontos gazdasági és versenyképességi mutatót tekintve leszakadt a régió országainak többségétől és nem tudott felzárkózni Nyugat-Európához. Ez nem az EU hibája, ez a mi bűnünk! A költségvetés deficitjét illetően a jelenlegi kormányfő, Orbán Viktor ma már nagyon büszke arra, hogy teljesíti az Európai Unió elvárásait, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez nála is (persze sajnos az előző kormányzatoknál is) külső kényszer volt. Orbán is azzal indított 2010-ben, hogy Barroso torkán egy 7%-os deficitet tartalmazó költségvetést akart lenyomni. De mivel pechjére ő már a negyedik ezzel próbálkozó magyar miniszterelnök volt, neki már nem hagyták.
Az Európai Unió nélkül Magyarországon nem lett volna semmilyen gazdasági növekedés az elmúlt 3-4 évben sem. Nem lett volna mód az állami beruházások élénkítésére, nem csökkent volna a külső adósságunk és nem javult volna Magyarország pénzügyi megítélése. Ugyanis az elmúlt 10 évben kereken 30 milliárd euró fejlesztési forrás és agrártámogatás jött az EU fejlettebb országainak büdzséjéből Magyarországra, s lényegében ezek a források tudtak bizonyos területeken beruházásokat, fejlődést, exportteljesítményt és növekvő béreket finanszírozni. Természetesen az is igaz, hogy Magyarország ezen időszak alatt kereken 9 milliárd eurót befizetett az EU büdzsébe, de így is a nettó EU pénzbeáramlás meghaladta a 20 milliárd eurót. Ez hatalmas összeg, az éves magyar GDP 20%-a.
Ha Magyarország nem lenne EU-tag, akkor nem lenne mód sok százezer magyarnak külföldön munkát vállalni, emiatt sokkal magasabb lenne hazánkban a munkanélküliség. Nem is szólva arról, hogy mostanság a külföldön munkát vállaló magyarok mintegy 4 milliárd eurót hazautalnak évente, ami szintén nagyon jelentősen segíti az ország pénzügyi egyensúlyának fenntartását. Ha nem lennénk tagjai az Európai Uniónak nem lett volna mód a svájci frank adósság átváltására forintra. Azt mondhatjuk, hogy Magyarország minden pénzügyi téren elért sikere nagy részben az EU pénzügyi forrásaiból, vagy az EU által biztosított lehetőségekből eredt. Az elmúlt 20 évben eleinte az EU-tagság ígérete, később ténye miatt mintegy 90 milliárd euró külföldi működő tőke (üzleti befektetés) érkezett Magyarországra. Elég nagy baj, hogy 2009 óta már nem nő az itt befektetett összeg.
És mi lenne a magyar vállalkozásokkal? Így is azért bánkódunk, hogy nagy a korrupció, túl sok a „baráti” üzlet, túl sok az igazságtalanság. Ha nem lennénk EU-tagok még kevesebb verseny lenne, még kevesebb demokrácia és még kevesebb lehetőség, például utazásra, tanulásra vagy munkavállalásra. Az EU egy ötszáz millió fős, hatalmas egységes piac. Valójában egész Európa hatalmas nyertese az EU létének és befogadó magatartásának, a keleti bővítésnek. A döbbenet az, hogy ezt sem Kelet-Európa, sem Nyugat-Európa nem így éli meg!
A kelet-európai társadalom, emberek, vállalkozások egyfelől úgy érzik, hogy sokkal erősebb szereplőkkel kell egy szabad piacon megbirkózniuk, s valójában Nyugat-Európa „gyarmatosította” a közép-kelet-európai térséget. Miközben ebben a megközelítésben is van egy kis igazság, teljesen nyilvánvaló, hogy a balti országok, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Bulgária soha az életben nem lettek volna képesek olyan minőségi és olyan mértékű fejlődésre, mint amit az elmúlt évtizedben produkáltak. Jóval kétségesebb persze az alig-alig fejlődést produkáló Szlovénia, Csehország, Magyarország és Horvátország helyzete. Ezek az országok különböző okoknál fogva, de végülis nem tudták jól kihasználni az EU-ba való belépés előnyeit. A szlovénok igazából se nem privatizáltak, se nem alakították át állami rendszerüket, a csehek – véleményem szerint nagy butaságból – kihagyták a korai euró csatlakozás lehetőségét, a magyarok pedig elsődlegesen politikai háborúskodásból vizsgáztak ötösre, ahelyett, hogy értelmes társadalmi-gazdasági kompromisszumokkal az egykor szerény, de meglévő előnyeinket tovább fokoztuk volna. Nem használtuk ki a lehetőségeinket!
A nyugat-európai társadalom pedig döbbenettel tapasztalja meg a friss belépők erőteljes nacionalizmusát, egymással szemben állását, gyenge együttműködési és erős veszekedési képességét. Az ő szemükben a kelet-európaiak dolgozni tudnak, de élni és együtt élni nem! Az EU kompromisszumok százaiból épül fel, de a kelet-európai csatlakozók többet bontanak le, mint amennyit felépítenek.
Az EU tökéletes? Frászt! Gyakran bürokrata és kicsinyes. Sőt, időnként egyre tökéletlenebb. De az EU mindig akkor változott jelentősen előnyére, amikor válsághelyzetet kellett megoldani. Most is sok a belső és külső fenyegetés, akár a szétesés sem zárható ki. A társadalmak, sőt úgy tűnik a politikai vezetők is feledékenyek. Ugyan pontosan tudják, hogy az EU szétesése az euró megszűnéséhez, esetleg háborúhoz, de minimum az utazási, kereskedelmi, munkavállalási és tanulási lehetőségek durva szűküléséhez vezetne, de 28 miniszterelnök (vagy államfő) elsősorban az újraválasztására koncentrál! Igazából az EU-t a saját 28 tagországa fenyegeti a legjobban.
Közvetlen fenyegetés a Brexit (az esetleges brit kilépés), amely persze egyfelől megoldana néhány nehéz problémát, de azért igazából durva tisztítótűz lenne. A britek esetleges kilépése minden bizonnyal az eurózóna erősítéséhez vezetne, azon országok számára pedig, amelyek nem léptek még be az eurózónába, egy éles kérdésfeltevéssel és az arra adott válasszal járna együtt. Bejöttök az eurózónába, vagy kimaradtok a valódi és mély együttműködésből! Mit jelent ez a jövőre nézve? Nyilván a bankunió és a tőkepiaci unió további erősítését és közép-hosszú távon a fiskális együttműködés elmélyítését, fiskális unió létrehozását.
Az EU-ban sokkal több hatékonyságra és egyidejűleg több demokráciára van szükség. Profi szervezet kell, profi eszközökkel és profi back-office-szal. A nem politikai funkciót ellátó részlegekre rá kell engedni a világ legjobb munkaszervező cégeit. Az EU gyerek még, „teenager” és faragatlan. De olyan lesz, amilyenné mi és a gyerekeink tesszük!