Kocsis András Sándorral, szociológussal, a Kossuth Kiadó vezetőjével beszélgettünk a magyar kultúra európai szerepéről, és hazánk uniós tagságában rejlő lehetőségekről. Képzőművészként és fotográfusként a beszélgetés során a gondolatok sokszor képpé alakultak, de a valóság szilárd talajához mindig ragaszkodtunk.

Mi az a három dolog, ami rögtön az eszébe jut, ha azt mondom: Európai Unió?

Az első, ami eszembe jut az a kultúra, a második a szolidaritás és a harmadik a közös értékek. Ezt a hármat azért említem, mert mindegyik összefügg mindegyikkel. A szolidaritás egy érték, az értékek összessége egy halmaz, így az értékek része lehet a kultúra is, de akár annál több is. Azt hiszem alapvetően ez a három fogalom az, ami elsősorban számomra az Uniót megtestesíti.

Ha már említette a kultúrát, akkor az egy érdekes kérdés, hogy ebben az Európai Unióban, amit a nemzetek olvasztó tégelyének is szoktak hívni, a magyar kultúra milyen esélyekkel, jövővel, lehetőségekkel néz szembe az integrációs folyamatban?

Egy kicsit távolról indított választ adok, de rövid leszek. Nekem az Európai Unió, ahogy én szeretném látni, egy gyönyörűséges ravennai mozaik. A mozaik a maga teljességét mutatja, egyik eleme sem ad ki egy teljes képet, de mindegyik önmagában is érték. Ha mi ezt összeadjuk, akkor ebből kijön egy olyan csoda, amit bizony hosszú évszázadok óta tudunk csodálni. Ennek a mozaiknak egy csillogó arany darabkája a magyar kultúra, amely alapvetően egy abszorbens kultúra. Nagyon sok olyan hatás ért minket az elmúlt évszázadok alatt, ami segítette kialakítani ezt a fantasztikus kolloid halmazt. Példaként említeném, hogy a nyugati, a szláv és a török hatás egyszerre hozta ki a huszadik század fantasztikus magyar irodalmi közéletet. Másfél éve a Spiegelben Daniel Kehlmann, az európai irodalom fenegyereke, Dragomán György: Máglya című könyvét méltatta, és azt mondta, ha a világirodalom központját keressük, akkor tekintetünket ne a tengerentúlra, Angliára vagy Németországra fordítsuk, hanem figyeljünk Magyarországra, és elkezdte felsorolni irodalmi nagyjainkat. Nagyon színvonalas a magyar irodalmi közélet, gazdag a zenei hagyományunk és gyönyörű a népművészetünk. Tehát minden olyan elem megvan, amire nagyon büszkék lehetünk, és ez megítélésem szerint abszolút integráns része az európai kultúrának. Én szeretném úgy megélni Európát, hogy a kulturális egységek nem elzárva létezzenek, hanem kölcsönhatásban vannak egymással. Legyünk büszkék egymás kultúrájára, de elvárom, hogy az én magyar identitásomat, magyar kultúrámat tiszteljék, és várják el más nemzetek is, hogy én is tiszteljem az ő identitásukat és kultúrájukat.

Életútja számos pontos kapcsolódik a kultúrához, benne a könyvkiadáshoz, képzőművészethez és számos egyéb területhez. A Kossuth Kiadó igazgatójaként, tapasztalati szerint milyen előnyt jelent hazánk uniós tagsága kultúránk minél szélesebb körben való megismertetésében?

Sajnos, nem olyan sokat, mint amekkora lehetőség rejlene benne. Alapvetően van egy uniós program, ahol a tagországok íróinak könyveivel lehet pályázni, és támogatást nyerni a különféle nyelvekre történő fordításokra. Ez egy nemes dolog, de ahhoz képest, hogy mekkora összegeket biztosítanak főtér rekonstrukciókra, ez sajnos elhanyagolható mértékű támogatás. Az Uniótól függetlenül Magyarország kissé hátrányos helyzetben van, mivel nyelvi szempontból Európában zárványként létezünk. Krasznahorkaitól kezdve Esterházyn át, Dalosig, hogy csak pár nevet említsek, ott vagyunk a nemzetközi mezőnyben, de azt tapasztalom, hogy ha nincs meg egy adott mű professzionális angol fordítása, akkor nehezen érjük el a szélesebb olvasóközönség ingerküszöbét. Sokszor a legnagyobb dilemmát az okozza, hogy hol találunk megfelelő minőségű fordítót. Tehát ez nem azt jelenti, hogy nem vagyunk ott a nemzetközi piacon, de a lehetőségekhez képest egy picit kevésbé.

A kulturális sokszínűség sokakat csodálattal, míg másokat aggodalommal tölt el. Mit lenne érdemes megmutatni az embereknek az Európai Unióból, hogy jobban megértsék az értékeit és célját?

A schumani-gondolat gyönyörű, de a gyorsan változó világunkban némi ráncfelvarrásra mindenképpen szükség van. Egy közösség, egy társadalom életében vannak megtartandó, fontos fundamentumok, amelyek mindig biztonságot adnak, de mivel a környezet folyamatosan változik, ezért alkalmazkodni kell. A világban és az unióban kirobbanó válságok következtében, illetve az Európai Unió folyamatos bővülése miatt, én szinte természetes reakciónak tartom, hogy megjelennek a különféle szélsőséges mozgalmak, ami nem azt jelenti, hogy én szeretem ezeket, de szociológiai szempontból természetesnek tartom. Amikor egy kisebb egység, jelen esetben egy tagország elkezdi a beilleszkedést egy nagyobb egységbe, az Unióba, akkor az teljesen természetes, hogy ennek a kisebb csoport tagjainak egy része nehezen fogadja el azokat az alkalmazkodást kívánó értékeket vagy megoldásokat, amit a nagyobb csoport kínál. Fontos azonban a perspektívaváltás képessége, mivel hozzávetőleg ötszáz millióan élünk az Unióban, ami a Földünk lakosságának szempontjából nem egy meghatározó populáció. Tapasztalataim szerint a más kultúrákból érkezők számára Európa mégis nagyon jelentős vonatkoztatási pont. Vigyáznunk kell viszont, hogy 20-30 éven belül nehogy mi legyünk a világ múzeuma és skanzene, ezért rugalmasnak kell maradnunk. Tehát én azt gondolom, hogy egy kicsit a páneurópai gőgünket félre kell tenni és sokkal reálisabb végiggondolni az elmúlt 50-100 évet és jövőnket, hogy Európa minként szeretné abszolválni a globális térben jelentkező kihívásokat.

 

Az interjút Uzsák András készítette.