Hogyan hidaljuk át a tagállamok közötti különbségeket úgy, hogy a politikai érdekeik ne sérüljenek, gazdaságilag is fejlődjenek, és kulturális értékeik se vesszenek el? – teszi fel a kérdést dolgozatában Kiss Lóránt. A Filozófiai Diáktalálkozók rendszeres résztvevője és előadója, a szegedi gimnazista szerző szerint a legfontosabb, hogy úgy tegyünk eleget a tagállamok együttműködési igényeinek, hogy közben megőrizzük az egységet a sokféleségben. Az alábbi cikk az Európai Demokraták esszépályázatára érkezett, szavazni a szöveg végén található gombbal lehet.

 

 

Politikai fraktálok
– az Európai Unió lehetőségei a XXI. században –
a konszolidált regionalizálódás

.
Előszó
Jürgen Habermas a diskurzusetika kapcsán kifejti, hogy az értékpluralizmus nem káoszba vezet, hanem lehetőségekhez. Ennek szellemében jött létre az Európai Unió is, többek között azzal a céllal, hogy ne egy zéró-összegű játék legyen Európa, hanem ezt a fajta 19. századi szemléletet meghaladva az államok közösen ,,építsék egy újabb kor Bábelét” és lényegi párbeszéd valósuljon meg közöttük. A háborús fenyegetéstől való mentesség biztonságérzete elfeledtette a béke értékét a társadalmakkal, és újra fellángolni látszik a nacionalizmus, olykor pedig még populista hangokat is hallhatunk. Az alábbi gondolatmenet célja, hogy számba véve az Európai Unió XXI. századi lehetőségeit, megpróbáljon megoldást keresni a globalizációban csalódó, a nacionalizmusba menekülő tagállamok és az EU számára, hogy mindkét fél egymást és ezzel önmagát is segítve elérhesse céljait.
A változtatást szükségessé tevő problémák ismertetése az euroszkepticizmus érveinek vizsgálatán keresztül
A fenti fogalom egyre gyakrabban tűnik fel az európai integrációról szóló diskurzusban. Paul Taggart és Aleks Szczerbiak 2001-es tanulmányában már foglalkozik az euroszkepticizmus jelenségével, ami azt bizonyítja, hogy már a 2008-as gazdasági világválság előtt is voltak az Európai Uniót bíráló hangok (tehát nem a klasszikusan, a gazdasági recesszió után felerősödő szélsőségek sajátja csupán ez). Vigyázni kell azonban a szóhasználattal: az euroszkeptikus gondolkodás nem jelent egyet az EU-t teljesen elutasító állásponttal. A fent említett két politikatudós alapvetően két fajtáját különbözteti meg az euroszkepticizmusnak: a puha-, és kemény euroszkepticizmust. A ,,puha” irányzat szinonimájaként egyre inkább az,,eurorealista” kifejezést használják, mely szemléletessé teszi az irányzat nézőpontját, azt, hogy ezen csoport tagjai leginkább praktikus szempontból illetik kritikával az Európai Uniót, nem integrációellenesek, csak bizonyos szakpolitikai, vagy intézményi (az EU struktúráját érintő) kérdésekben nem értenek egyet a hivatalos EU-s állásponttal. Ezzel szemben a kemény-euroszkeptikusok ellenzik az integrációt, általában nemzetállami, nemzeti érdekekre hivatkozva. Nemcsak szakpolitikai kérdésekben nem értenek egyet, de általában nem tartják hasznosnak az Európai Unió intézményét. Persze a szakemberek vitáznak ezekről a fogalmakról, Dúró József 2009-es tanulmányában például további megkülönböztetéseket tesz az euroszkeptikus irányzatok között, illetve, nem tekinti az egyes szakpolitikákra vonatkozó kritikákat euroszkeptikus bírálatoknak, csak az integrációt kifogásolókat. Az erről szóló diskurzussal a továbbiakban nem foglalkozom, így én a Taggart- Szczerbiak- féle felosztást tekintem a fogalmat alapjaiban definiáló modellnek. Természetesen, ez további árnyalásra szorul, de jelen gondolatmenetnek nem ez a célja.
Hogy tisztán lássuk az EU-t belülről fenyegető problémákat, fontos figyelembe vennünk az euroszkeptikusok főbb érveit. Ezek négy kategóriába sorolhatók: politikai, gazdasági, vallási és kulturális érvek. Utóbbi kettőt akár egy kategóriának is vehetnénk, azonban, ahogy azt az EU-t bíráló érveket számba véve látjuk, mégis különböző szinten jelentkeznek.
A politikai érvek leginkább az Európai Unió intézményeivel kapcsolatosak, a főbb érvek:
– Az EU túlbürokratizált, nem hatékony, túl pazarló, túl drága. Túl sok az intézmény, és ezek lényegében működésképtelené teszik a rendszert.
– Az ún. demokrácia-deficit jelenség: az EU tisztségviselői, biztosai, tanácsadói nem feltétlenül reprezentálják az őket delegáló országok politikai véleményét és társadalmi akaratát; az országos és az európai parlamenti választások számos helyen nem esnek egybe, továbbá több uniós testület vezetői választás nélkül kerülnek a pozícióikba.
– A Bizottság nem eléggé problémaérzékeny vagy nem jól old meg problémákat.
– Szinte mindegyik euroszkeptikus párt és mozgalom kifogásolja az Európai Unió föderális irányba haladó integrációját. Véleményük szerint az unió egy központosított szuperállamba fejlődik majd, amely az Amerikai Egyesült Államokhoz lesz hasonló.
Az euroszkeptikusok ellenzik, hogy a tagállamok egyre több jogot engednek át az Európai Uniónak, nem engedik a nemzeti parlamentek hatáskörének csökkentését.
– Az EU politikájába Németországnak illetve a fejlett országoknak sokkal nagyobb beleszólásuk van, mint a fejletlenebb államoknak (a Németország politikai túlsúlyát kifogásolók főként a fejlettebb nyugati országokból kerülnek ki).
A gazdasági érvek leginkább a gazdasági liberalizmussal függnek össze, illetve azzal, hogy a gazdagabb államok úgy érzik, hogy az általuk adóként befizetett összeg nem térül meg számukra, hiszen azt fejletlenebb országok felzárkóztatására fordítják:
– Az Európai Unió a globalizáció gazdasági érdekeit szolgálja.
– A bővítéssel is csak piacot vásárol az uniós intézményekben jelen lévő multinacionális vállalatok lobbiérdekeinek megfelelően. Ezek az ellenérvek leginkább a mezőgazdaságra, és a kiskereskedelemre (külföldi áruk) vonatkoztak.
– Gazdasági kapcsolatok harmadik országokkal. Az uniós szabadkereskedelmi terület nagyon rossz hatással lehet egy harmadik országgal fenntartott gazdasági kapcsolatra. Gondoljuk csak az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán arra, hogy ezáltal Nagy-Britannia gazdasági hátrányba kerül.
– Szociális háló. Azok az euroszkeptikus, általában baloldali, szocialista vagy kommunista pártok (francia, görög, cseh-morva), amelyek túlságosan liberálisnak és kapitalistának tartják az uniót, gyakran fejezik ki ellenérzésüket a szociális háló leépítése ellen.
A kulturális érvek alapvetően a szuverén nemzeti kultúra meggyengülését féltik a közös európai értékekkel, szabványokkal szemben. Ezen hangok leginkább Kelet-Közép-Európa államaiban erősödtek még, és az alábbi érveket hozzák fel az Európai Unióval szemben:
– Kulturális-nemzeti sajátosságok. Az euroszkeptikus képviselők jelentős része félti nemzetének kulturális, identitásbeli és nyelvi különbözőségét az Unió uniformizálásától.
A vallási érvek kifejezetten keresztény szemszögből közelítik meg az egyes uniós szakpolitikákat.
– Az Unió keresztény gyökereinek megtagadása ellen tiltakozik. A keresztény értékrendet valló pártok tiltakoztak az Alkotmány esetében az ellen, hogy az Unió nem említi preambulumában a keresztény örökséget. A legnagyobb tiltakozás a vallásos tagállamokban (Lengyelország, Olaszország, Málta) volt. De itt nem csak a preambulumról van szó, hiszen a keresztény tanításokkal ellenkezik az Unió álláspontja az eutanázia, a homoszexuálisok, vagy az abortusz kérdésében is.
Ezen érvcsoport talán nem annyira jelentős, mint a másik három, valamint a 2015-től nagy közfigyelmet kapó menekült kérdés kapcsán számos vezető európai politikus emelte ki, hogy Európa kulturálisan a kereszténységben gyökerezik, ezt azonban sokkal inkább a kulturális beidegződésekre, normákra értette, semmint a vallási közösségre.
A fentiekben vázolt euroszkeptikus érveket megvizsgálva láthatjuk, hogy a tagállamok szoronganak attól, hogy az Unió politikai és kulturális sokszínűsége, illetve az eltérő gazdasági fejlettségű területek közti túl nagy különbség sokkal inkább megosztja a tagállamokat, mintsem egymáshoz közelítené, sőt, lehetetlen egy ilyen különböző területekből álló szövetséget összefogni. Túl széles spektrumon helyezkednek tehát el a tagállamok politikai, kulturális és gazdasági szinten is.

Egy lehetséges megoldás
Tehát a probléma adott: hogyan hidaljuk át a tagállamok közötti különbségeket úgy, hogy a politikai érdekeik ne sérüljenek, gazdaságilag is fejlődjenek, és kulturális értékeik se vesszenek el? Ez a kérdés párhuzamosan adott a globalizáció bukásának, illetve a neoliberális gazdaságpolitikák kontraproduktivitását (a társadalmi egyenlőtlenségeket növelő hatását) érintő kételyekkel. Olyan megoldás szükséges tehát, ami figyelembe veszi az egyes államok (és régiók!) kultúráját, fejlettségi szintjét, és történelmi kapcsolatait. Ennek megtalálásához foglalkozzunk először az Európai Unió egyik legégetőbb és legprovokatívabb témájával, a közös hadsereg kérdésével.

A Battlegroup-rendszer
Az EU közös biztonság-, és védelempolitikájának részeként a Battlegroup-ok gondolata a közös hadsereg problémáját hivatott kezelni. Maga a Battlegroup olyan átmenetileg készenléti állapotban levő sereget jelent, amely:
– egy vagy több tagállam hozzájárulásával jön létre (ugyanakkor harmadik fél számára is lehetőséget biztosít a részvételre)
(Battlegroup formed with contributions from one or more member states (yet open to participation by third parties))
– A Tanács döntését követően 10 napon belül harckészültségbe állítható, és képes 30 napon át fenntartani egy hadműveletet (ez 120 napig terjeszthető ki, amennyiben a Battlegroup ellátása megfelelően biztosított)
(Battlegroup formations deployable within 10 days following a Council decision and able to sustain op-erations for 30 days (extendable up to 120 days if appropriately resupplied))
– hadműveleteket hajt végre az ENSZ Alapító okiratának Hetedik fejezetében foglaltak szerint, a nemzetközi biztonság és béke fenntartása érdekében (ugyanakkor bevethető az EU állampolgárainak evakuálásához hasonló műveletekkor is)
(Battlegroups designed to operate within the typical UN Chapter VII mandates to restore international peace and security (although conceivable also for
such operations as the evacuation of EU citizens))
Ahogy az első pont írja, egy Battlegroup általában több ország együttműködéseként jön létre, így beszélhetünk például a Visegrádi Négyek Battlegroupjáról, úgynevezett Nordic-, Balkan-, Spanish–Italian Amphibious Battlegroup-ról. Ezek olyan együttműködéseket jelentenek, melyek során a katonai kiképzést, és hadműveleteket összehangolják. A fentebb konkrétan megnevezett együttműködések a többi Battlegroup-nál állandóbbnak bizonyultak, ugyanis az ezeket alkotó tagállamok időről időre többször is együttműködnek (Spanish–Italian Amphibious Battlegroup: 2006 Január – Június, 2009 Január – Június, 2014 Július – December; Nordic Battlegroup: 2008 Január – Június, 2011 Január – Június; 2015 Január – Június; Balkan Battlegroup 2007 Július – December, 2009 Január – Június, 2011 Július – December, 2014 Január – Június, V4 Battlegroup: 2016 Január – Június, és egy 2019 Július – Decemberében tervezett) Érdekes még az úgynevezett Weimar Battlegroup, amelyet Lengyelország vezet, és ezen államon kívül Franciaország és Németország vesz benne részt.
A Battlegroup-rendszer két szempontból is egy jó struktúra: egyrészt az ideiglenes, de akár egymással párhuzamosan is létező katonai együttműködéseknek köszönhetően nem alakul ki egy a hadseregre támaszkodó politikai erő, így a demokratikus rendet nem veszélyezteti. Ugyanakkor, a minél nagyobb katonai hatékonyság megköveteli, hogy olyan államok működjenek együtt, melyek mind földrajzilag, mind katonailag a legmegfelelőbben alkalmasak erre. Ez felerősíti az egymással kulturális-történelmi, földrajzi kapcsolatban álló tagállamok együttműködését, ugyanakkor ez a közös munka nem az EU érdekeivel szemben áll, hanem egy az Európai Unió által meghatározott cél érdekében történik, előre megszabott feltételek és korlátozások mellett. Ezen elgondolást erősíti például a már említett Weimar Battlegroup, amely nevében is utal az együttműködés történelmi jellegére, illetve a Weimar-háromszög nevű diplomáciai szövetségre.

Az Európai Unión belüli együttműködések
A fentiek ismeretében fontos megvizsgálni a fontosabb Európán belüli diplomáciai és politikai együttműködéseket, hogy kimutassuk: a kulturálisan és földrajzilag összetartozó régiók elkerülhetetlenül szorosabbra fűzik a kapcsolataikat egymással, mint a többi tagállammal. Az alábbiakban ezek közül tekintünk át párat.
The Nordic Council (a továbbiakban: Északi Tanács) és az NB8 (Nordic-Baltic Eight)
Az Északi Tanács egy 1952-ben létrejött politikai szervezet, tagjai: Norvégia, Svédország, Dánia, Izland, Finnország (1955), Feröer-szigetek (1970), Åland (1970) és Grönland (1984). Mára 87 képviselővel rendelkezik, melyet a résztvevő országok parlamenti pártjai jelölhetnek. Dánia, Norvégia, Finnország és Svédország egységesen 20 képviselőt küld, a dán delegációban két-két ember képviseli Grönlandot és a Feröer-szigeteket, a fin delegációból szintén két képviselő Ålandot. Izland hét képviselőt delegálhat, Észtország, Lettország, Litvánia megfigyelőként van jelen az együttműködésben. Az egyes országok delegációi az adott ország nemzeti parlamentjében egy-egy titkársággal rendelkeznek. A Tanács egy évben kétszer ül össze, egy tavaszi (Theme Session) és egy őszi ülésszak (Ordinary Session) erejéig, amelyet a soros elnökséget betöltő országban tartanak. Az Elnökség egy évre szól, ebben előre meghatározott sorrendben követik egymást az országok, a következő évi elnök, alelnök és más elnökségi tagok személyéről az őszi ülésszakban döntenek. Szakterületek szerint több osztályon zajlik a tárgyalás és a döntéshozatal. A szervezet rendelkezik egy bankkal (Nordic Investment Bank) és egy elkülönített pénzügyi alappal (Nordic Innovation), melyeknek célja, hogy hozzájáruljon az Északi Régió fejlesztéséhez. A szervezet együttműködik az EU-val, a NATO-val, és Nordic-Baltic Eight nevű csoportosulással, mely összefogja az Északi Régió és a Baltikum államait is. Ezen együttműködés fő eseményei leginkább a miniszterelnökök és külügyminiszterek közötti éves találkozók, és a szakértők cseréje, illetve a regionális fejlesztések.

A Weimar-háromszög (Weimar-triangle)
A Weimar-háromszög 1992 óta létezik, és eredetileg a hidegháború utáni együttműködést volt hivatott erősíteni Németország, Franciaország és Lengyelország között. A háromszög egyik legsikeresebb vállalkozása a 2011. július 5-én Brüsszelben kötött megállapodás egy EU Battlegroup-ról, mely a tervezet szerint 1700 egységet tartalmaz. Ez meg is valósult 2013 januárjától júniusáig (Weimar Battlegroup).

Visegrádi Négyek (Visegrad Four, V4)
A Visegrádi Négyek sokkal inkább hasonlít az előbb említett Weimar-háromszögre illetve az NB8-ra, mint az Északi Tanácsra, ugyanis semmiféle intézményesült struktúrával nem rendelkezik (ezt a Négyek honlapja is kiemeli). Az 1991. február 15-én megalakult együttműködés alapvetően a miniszterelnökök, államfők, és szakértők rendszeres találkozóin alapul, a miniszterelnökök évenként ülnek össze. Az egyetlen közös szervezet a Nemzetközi Visegrádi Alap, amely a határokon átívelő tudományos-művészeti programok, illetve a szakemberek cseréjét támogatja, illetve egyéni ösztöndíjakat is biztosíthat a jelentkezőknek. Az elnökségben a résztvevő államok évenként váltják egymást, a jelenlegi soros elnök a Cseh Köztársaság.
A 2015/16-os cseh elnökségi program angol nyelvű változatában szerepel az európai szomszédságpolitikában való részvétel céljainak meghatározása, melyek röviden összefoglalva a következők:
– a dél-kelet európai államokban segítik az EU integrációra való törekvéseket, és gazdasági támogatást nyújtanak
– aktívan támogatják az EU Keleti Partnerség politikáját
– bevonják a nyugat-balkáni államokat a V4 eseményekre, találkozókra, e célból együttműködnek Szlovéniával és Horvátországgal is.
Láthatjuk tehát, hogy a Négyek fő külpolitikai vállalása földrajzi helyzeténél fogva adott: az Európai Unió Keleti Partnerség programjának erősítése, illetve a balkáni államok segítése. Mindemellett együttműködik az Északi Tanáccsal (Nordic Council) és Benelux-szal, mely szintén egy intézményesült együttműködés a Benelux-államok között, 21 képviselővel a belga, 21 képviselővel a holland, és 7 képviselővel a luxembourgi parlamentből.
Craiova csoport (Craiova Group)
Bulgária, Románia, és Szerbia együttműködéseként jött létre 2015. Április 24-én. A döntés szerint egy informális közreműködés lesz ez az országok között, és semmilyen hivatalos megállapodás, vagy dokumentum nem született, a legfőbb megfogalmazott cél a csoportot alkotó államok közös problémáinak megoldása, emellett nyitott más államok csatlakozására is (például: Magyarország, Moldova). Magának a csoportnak a Visegrádi Négyek szolgált mintául. További célja, hogy fejlessze a három állam energiapolitikáját, energetikai rendszerét, illetve infrastruktúráját: autópályákat építenének, illetve gyorsvasút-vonalakat. Emellett Szerbia EU-tagságának ügyét is előremozdítanák a jövőben.

Alpok-Adria Munkaközösség (2013-tól: Alpok Adria Szövetség, AAA)
Az Alpok-Adria Szövetség az eddig vázolt együttműködésektől eltérően nem állami, hanem regionális szinten valósult meg. Ez azt jelenti, hogy nem résztvevő államok vannak, hanem résztvevő régiók, amelyek országhatárokon átívelő fejlesztéseket, kapcsolatokat létesítenek. Az 1978-ban Velencében megalakult szervezet célja, hogy a közigazgatás alacsonyabb szintjein is együttműködés jöjjön létre a résztvevő területek között. Ezt két módon is segíti. ,,Egyrészt a hálózat minden tagrégióban könnyen elérhető támogatást nyújt a projektek (potenciális) pályázói számára és aktívan segíti azok hálózatba szerveződését és projektek kidolgozását. A pályázni szándékozók minden témában hozzáférhetnek a hálózathoz, amely szolgáltatási infrastruktúraként működik a projektek iránt érdeklődők számára. Ezért minden tagrégióban rendelkezésre kell állnia egy Alpok-Adria kapcsolattartó irodának – Contact Point. Ez első kapcsolati pontként szolgál a potenciális pályázók részére. Emellett minden együttműködési témára egy tag vállalja a téma vezetését és koordinációs irodát – Thematic Coordination Point – működtet. Ez a „TCP” az illető témában minden tag számára elérhető és egyben kapcsolati pont természetesen a projektek iránt érdeklődők számára is. Az egy-egy témában történő együttműködés sikeressége jelentős mértékben függ a TCP munkájától. Ez tájékoztatást adhat a pályázati felhívásokról, rendezvényeket és projektbörzéket szervezhet vagy kezdeményezhet, saját projekteket dolgozhat ki és kiépített kapcsolathálózattal kell rendelkeznie az illető szakterület kulcsszereplőivel. Második pillérként az együttműködési hálózat saját költségvetéssel rendelkezik, amelyből a jövőben elsősorban az uniós programok keretében benyújtandó pályázatokat, valamint azok előkészítéséhez szükséges munkálatokat támogatnánk; emellett továbbra is támogathatók lesznek a kisebb határon átnyúló projektek.”
A szervezet kiépült intézményrendszerrel rendelkezik, melynek részei: Alpok-Adria Tanács, Irányítóbizottság, Főtitkárság, Contact Points, Thematic Coordination Points.
Alpok-Adria Tanács: a szövetség rendes tagjainak képviselőinek politikai gyűlése, mely kétévente ül össze, meghatározza a főbb projekteket, dönt új tagok felvételéről, a TCP-k irányításáról.
Főtitkárság: Karintiai Tartományi Kormány Hivatala keretein belül létrehozott szervezet, mely az Alpok-Adria Szövetség tagjainak közös koordinációs és szervezési irodájaként, illetve a közös költségvetés adminisztráló (tagdíjak, projekttámogatások, elszámolások) szervezetként működik.
Irányítóbizottság: a Főtitkárság, a kapcsolattartó irodák (CP) és Thematic Coordination Point-ok (TCP) képviselőiből tevődik össze. Legfontosabb feladata a közös projektekre, ill. az uniós támogatási programok keretében benyújtandó projektek kidolgozására az AAA projektköltségvetéséből juttatandó pénzügyi támogatások jóváhagyása.
Contact Points: minden tagrégióban az együttműködési hálózat szereplői részére szerviz- és tanácsadó irodaként működnek és közvetlen tanácsadást végeznek a pályázók számára. Ezáltal ezek támogatják a TCPs munkáját.
Thematic Coordination Points: A TCP-k egy adott szakterületen folyó munka összehangolásáért felelősek. A TCP-k illetékesek az adott témában létrehozandó hálózat minden együttműködési szintjén (köz- és magánszféra, civil társadalom, stb.) történő kiépítéséért és továbbfejlesztéséért. Ennek során egyrészt a projektek kidolgozása és megvalósítása során nyújtott támogatásról van szó, másrészt a TCP-k kommunikációs platformként és szervizirodaként is szolgálnak a megfelelő projektpartnerek és a finanszírozási források stb. Költségeit mindig az AAA tagja viseli. Minden olyan ügyben folyhat munka a TCP keretein belül, amilyen ügyben az adott tagrégió képes és hajlandó TCP-t működtetni.
Az egyes témákért felelős tagok:
Stájerország: Művészet és kultúra
Kapronca-Körös megye: Mezőgazdaság és etnikai örökség
Krapina-Zagorje megye: Életen át való tanulás
Muraköz megye: Energia és környezet
Vas megye: Gazdaság, Felsőoktatás
Burgenland: Európa, Mobilitás
Karintia: Egyenlő bánásmód, Egészségügy, Inklúzia
Szlovénia: Turizmus
Varasd: Sport, Katasztrófavédelem
Az AAA saját jövőbeni terveit, céljait a következőképpen fogalmazza meg az ,,Alpok-Adria Munkaközösségtől az Alpok-Adria Szövetségig: Az Alpok-Adria térség együttműködésének újjászervezése” című, honlapján is megtalálható dokumentumában:
,,Az Alpok-Adria térségen belüli együttműködést a jövőben különösen a Nyugat-Balkán irányába kívánjuk bővíteni, hogy kitöltsük a meglévő űrt a transznacionális együttműködési területek között, s biztosítsuk a dunai, adriai- és jón-tengeri térség összekapcsolását és ezáltal az együttműködésbe való stratégiai bevonását.

Ennek során lehetőleg a bürokráciamentes, rugalmas és projektorientált együttműködést szorgalmazzuk, amely minden együttműködési szint szereplőit bevonja. A jövőben ezért minden potenciális szereplő – a politikai, adminisztratív szint képviselőitől egészen a civil társadalmi szervezetekig – részesei lesznek az együttműködési hálózatnak.”

A fentiekből leszűrhető tapasztalat
Láthatjuk tehát, hogy a fent vázolt, EU-n belüli, tagállamok és régiók közti kapcsolatok a történelmi, gazdasági és földrajzi viszonyoktól függően elmélyülnek, ezáltal az ezen szövetségekben részt vevő államok képessé válnak arra, hogy maguk oldjanak meg helyi szintű kérdéseket, maguk szervezzenek projekteket, illetve, hogy akár ezzel az Európai Uniós érdekeknek megfelelően lépjenek fel egy közös európai célért (pl.: Keleti Partnerség).

A problémák megoldása
Fentiek ismeretében tekintsük át azokat a változtatásokat, illetve javaslatokat, amelyek az Európai Unió intézményein, illetve szerkezetén javítanának, illetve még hatékonyabbá tehetnék a működésüket.

A tagállamok új szerveződési formája
A fenti szervezetek áttekintésére azért volt szükség, hogy lássuk a tagállamok azon igényét, hogy egy adott problémára a probléma közvetlen érintettjei kereshessenek hatékony megoldást. Az euroszkeptikusok egyik érve, hogy az EU intézményei távol vannak, és nem képesek gyorsan kezelni egy-egy konfliktust (láthattuk ezt a migránshelyzet fokozódása kapcsán). Ezen felismerés birtokában nyilvánvalóvá válik, hogy a különböző szakpolitikák intézményeit, illetve a különböző szakpolitikai feladatokat a probléma helyére kell kiszervezni. Azért, hogy a problémákkal ne egy tagállam nézzen szembe, de ne is sikkadjon el a megoldás a hosszú, és olykor már-már felesleges, akár populista hangokat is megütő vitákban, olyan Európai Uniós Csoportok: EU Group-ok kialakítása lenne célravezető, amik felépítésükben, intézményi szerkezetükben az Északi Tanácshoz (Nordic Council) hasonlóak. Ez azt jelentené, hogy az EU-n belül az erős földrajzi, gazdasági, történelmi kapcsolatokat ápoló államok olyan együttműködést alakítanának ki, amelyeknek:
– a tagállamok Parlamenti pártjai által delegált képviselőiből álló szervezet a fő döntéshozó szerve;
– ezen szerv a szakpolitikáknak megfelelően osztályokba (vagy bizottságokba) szervezi át a munkát, és így hoz döntéseket az adott Csoportot illetően;
– a képviselet aránya a Nordic Councilhoz hasonlóan alakul, vagyis a nagyobb népességgel rendelkező államok több, a kisebb népességgel rendelkező államok kevesebb képviselőt delegálnak;
– a Csoport elnökségét előre meghatározott rend szerint tölti be egy-egy állam, az Elnökség tagjait a Csoport közös, döntéshozó szerve választja meg;
– a Csoport-tagság feltétele nem az EU-tagság, ezáltal lehetőség nyílik a nem-EU tag európai államokkal való közreműködésre (pl.: Norvégia, Szerbia);
– az EU-n kívüli államok között EU-s segítséggel kialakított, az EU Csoporthoz hasonló együttműködések növelik a diplomáciai kapcsolatok értékét ezen államok és az EU között (például egy a Keleti Partnerség országai között kialakított, a fentiekben vázolt elvek mentén szerveződő csoport növeli az EU befolyását a térségben;
– egy EU Csoport bizonyos időközönként kötelezően szervezne EU Battlegroup-ot;
– egy-egy EU-s szakpolitika végrehajtására specializálódna (Keleti Partnerség, menekültpolitika, stb.);
– ezen Csoportok a közös döntéshozó szervben való képviselet arányában delegációt küldhetnek egy olyan EU-s intézménybe, mely az EU Csoportok saját érdekképviseleti szerve az EU-n belül (tehát, ha az Északi Tanácsban a tagállamok képviseleti aránya 20-20-20-20-7, akkor például 5-5-5-5-2 arányban küldhetnének képviselőket az új EU intézménybe;
– ezen EU-s intézmény hatásköre az Európai Tanáccsal megegyező lenne, az Európai Tanáccsal közösen határoznák meg a főbb politikai prioritásokat, ahhoz hasonlóan nem vennének részt a jogalkotásban;
– ezen új EU-s intézmény javasolt székhelye: Strasbourg (ezzel megoldható volna az a probléma, amellyel az Európai Parlament küzd, miszerint minden évben 12-szer költöznek át e településre a képviselők a plenáris lésekre, ez felesleges, drága, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb irodák miatt Strasbourg nem elég megfelelő hely az ülések megtartására);
– ezen új EU-s intézmény javasolt neve: Európai Csoportok Tanácsa (Council of European Groups).
Ezzel tehát az eddig a fő politikai célokat egyedül meghatározó Európai Tanács mellé Európai Csoportok Tanácsával egy olyan intézmény került, amely a hasonló problémákkal és célokkal rendelkező tagállamok által alkotott Európai Csoportok küldötteiből áll, az Európai Csoportok érdekeit képviseli, ezáltal a legfelső (az Unió céljait meghatározó) és a legalsó (a tagállami) szint összekapcsolódik. Mindemellett a Contact Point-ok mintájára a Europe Direct irodák átszervezésével minden tagállam megyeszékhelyének önkormányzatában létre lehetne hozni EU-küldötteket, illetve azoknak a titkárságát. Ezeket az embereket a városi közgyűlés választaná meg, feladatuk az lenne, hogy a Europe Direct irodákkal tájékoztatná az adott közigazgatási egység lakosait a lehetőségeikről (akár falusi fórumokon, tehát lokális szinten), ugyanis a lakossági információhiány az EU-s lehetőségeket illetően rendkívüli probléma.

Új jogszabály-alkotási módszertan
Jelenleg az EU Bizottság az egyetlen Európai Uniós intézmény, amely jogszabályjavaslatokat dolgoz ki, és terjeszt be elfogadásra a Parlamentnek, és a Bizottságnak. Az euroszkeptikusok azt állítják, hogy a Bizottság túlsúlyban van a közvetlenül választott Európa Parlamenti képviselőkhöz képest. Ezért lenne fontos, hogy a Régiók Bizottsága is részt vegyen a jogszabályok kidolgozásában az Európai Bizottsággal együtt. Ez az együttdöntési eljáráshoz hasonlóan zajló módszertannal valósulna meg. Ahhoz, hogy ne alakulhasson ki újra a demokrácia-deficit vádja, a Régiók Bizottságának tagjait helyi szinten, az EP-választásokkal egy időben minden régióban közvetlen szavazással választhatnák meg. Az így elfogadott jogszabályokat az Európai Parlament és az Európai Unió Tanács fogadná el, vagy küldené vissza átdolgozásra. Ahogy már fent említettük, a főbb prioritásokat az Európai Csoportok Tanács, és az Európai Tanács határozná meg. Emellett az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) az Európai Csoportok Tanácsának képviselőivel kiegészülve folytatna külpolitikát az EU nevében.

Az Európai Csoportok – példák
A fenti struktúra olyan Európai Uniót eredményezne, mely sokkal árnyaltabban, mégis hatékonyan, gyorsan képes döntést hozni. A menekültkérdés kapcsán például a következő folyamat játszódhatna le: valamelyik EU-s szerv (mondjuk a Bizottág) felkéri a Mediterrán Csoportot – amely Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából és Görögországból áll – hogy dolgozzanak ki egy akciótervet az olaszországi menekülthullám kezelésére. Ezt helyi szinten EU-s szakemberekkel dolgozná ki, egy az EU Migrációs Politikája keretében a Mediterrán Csoportban létesített Központ. Ezáltal sokkal gyorsabban, és hatékonyan lehet meghozni a megfelelő szakpolitikai döntéseket.
Fentiek ismeretében lássunk pár konkrét példát EU Csoportokra:
– Mediterrán Csoport: fő feladat: menekültügy, észak-afrikai államokkal való kapcsolattartás
– Visegrádi Négyek Csoportja: EU Keleti Partnerség politika erősítése
– Északi Tanács Csoportja: energiapolitika, környezetvédelem
Ezen rendszer lehetővé teszi, hogy a helyben jelentkező problémákat helyben, Európai Uniós szakemberekkel, Európai Uniós ellenőrzés alatt kezeljék, illetve, hogy ennek érdekében a szorosabb kapcsolatokkal rendelkező országok működhessenek közre (ezzel szublimálva a nacionalista törekvéseket, miközben EU-s szinten is jelentkező problémákat oldanak meg). A fenti koncepció nem azonos a kétsebességes Európa koncepciójával, mert nem alakulna ki mag-térség, csak egymással egyenrangú Csoportok.

Utószó
Fentebbi gondolatmenetünkben az EU regionalizálódásának szükségességét igyekeztük megmutatni. Ugyanakkor, fontosnak gondoltuk kifejezésre juttatni, hogy e regionalizálódás kizárólag akkor eredményes, ha az ennek útján kialakuló EU Csoportok továbbra is a közös érdekek mentén hozzák döntéseiket (ezt a célt szolgálja, hogy minden Csoport bizonyos szakpolitikai kérdésekre specializálódik). A főcímben szereplő politikai fraktálok tehát maguk a Csoportok, melyek az EU-n belüli, ahhoz hasonló demokratikus szervezetek, melyek az Európai Unióval párhuzamos intézményi struktúrával rendelkeznek, és annak működését katalizálják. A legfontosabb, hogy úgy tegyünk eleget a tagállamok együttműködési igényeinek, hogy közben megőrizzük az egységet a sokféleségben!

Kiss Lóránt