Az Európai Demokraták esszépályázatot hirdetett az Európai Unió működésének megreformálásáról

1498885_928520503928362_4764593659747681235_o“Szerinted?” címmel hirdetett esszépályázatot szerdán az Európai Demokraták nevű szervezet, amely középiskolások és felsőoktatási hallgatók írásait várja az Európai Unió működésének megreformálásáról.
Az Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő által nemrégiben létrehozott “szellemi inkubátorház” honlapján közzétett pályázatban azt írták, hogy “az Európai Unió betokosodott struktúrája és működése egyértelműen újragondolásra érett, azokat a jelen feladataihoz kell igazítani”.
A pályázat arra a kérdésre keresi a választ, hogy a fiatalok szerint hogyan kellene átalakítani, jobbá tenni az európai közösséget és annak intézményrendszerét, miként tudna jobban és eredményesebben megfelelni az Európai Unió a gazdasági és politikai krízis kihívásainak. A beérkezett műveket szakmai zsűri bírálja majd el, a legjobbakat a szervezet honlapján publikálják és közönségszavazásra bocsájtják.
A szavazás során a legtöbb voksot szerző első három pályázat szerzője egyhetes brüsszeli ösztöndíjban részesül, amely során megismerkedhet az Európai Parlament működésével. A pályaműveket 2016. május 1-ig várják. Részletes információ és a pályázati kiírás a www.europaidemokratak.hu webcímen érhető el.

Forrás: MTI, 2016.03.16.