Katona Bernadett Andrea: “el kell érni, hogy az Európai közösség minden ember második hazája legyen.”

Konkrét érveket és ellenérveket sorol fel alábbi dolgozatában Katona Bernadett Andrea az Európai Egyesült Államok és a nemzetállami berendezkedés kapcsán. A médiakarrierre készülő szerző szerint el kell érni, hogy az Európai közösség minden ember második hazája legyen. Az alábbi cikk az Európai Demokraták esszépályázatára érkezett, szavazni a szöveg végén található gombbal lehet.

» Tovább

Draskóczy Dániel: Magyarország az Európai Egyesült Államokban?

“Az embereknek nincs európai identitása. Ez az, amit sem gazdasági, sem politikai, sem más felülről hozott intézkedéssel nem lehet létrehozni” – állítja Draskóczy Dániel, aki olasz kultúrát tanult, de diplomát szerzett történelemből és nemzetközi kapcsolatokból is. Az alábbi cikk az Európai Demokraták esszépályázatára érkezett, szavazni a szöveg végén található gombbal lehet.

» Tovább

Józsa Márton: Az Európai Unió lehetőségei

“A multikulturalizmus nagyon fontos a világ jövőjére nézve és ezt az oktatásban is meg kell mutatni” – így gondolja Józsa Márton. A számítástechnikával és programozással foglalkozó fiatalember szerint Magyarország vesztett önállóságából az uniós csatlakozással, de ez nem feltétlenül előnytelen. Az alábbi cikk az Európai Demokraták esszépályázatára érkezett, szavazni a szöveg végén található gombbal lehet.

» Tovább

Bóné Krisztián: Európa, balra át!

Bóné Krisztián 1979-ben született Fehérgyarmaton, ahogy ő mondja: “az ország legszegényebb területén.” Úgy véli: Európa képes és kész a történelem – és világformáló folyamatok megértésére és kezelésére. Bóné Krisztián 2014-ben önkormányzati képviselő-jelölt volt, jelenleg a Komárom Városi MSZP tagjaként politizál. Alábbi dolgozata az Európai Demokraták esszépályázatára érkezett. Szavazni a cikk végén található gombbal lehet.

» Tovább
1 2