Zubornyák Zoltán: Hommage a Márai – Egy uniós polgár vallomásai

zubornyak

Zubornyák Zoltán magyar színész, rendező, producer, kulturális menedzser, a tatabányai Jászai Mari színház korábbi művészeti vezetője. Jelenleg Londonban él és dolgozik, innen írta meg képzelt levelét az Európai Demokratáknak.

Hommage a Márai – Egy uniós polgár vallomásai

Mikor nem volt polgárság Magyarországon, mindenki szeretett volna polgár lenni. Szerette volna hinni, hogy van egy értékrend, amihez munkával, szorgalommal, az ezekkel előállított javakkal hozzá lehet férni, ezeket a javakat meg lehet őrizni, s generációkon keresztül tovább lehet adni. Az értékrend alappillére persze a szabadság maga, mert a polgár nem függhet másoktól, megtermelt javai függetlenné teszik, elsajátított ismeretei magabiztossá. Polgári forradalmat hirdethet neki tetsző eszmékért, polgárokkal barátkozhat és szövetkezhet. A nagylány zongorázni jár, a kisebbik fiú már majdnem tökéletesen beszél két nyelvet, papa esténként kártyázik, mama néha elmegy a Nőegyletbe, a cseléd is jár színházba pár krajcáros jeggyel a kakasülőre. Hány és hány regényből, színdarabból, fekete-fehér filmről ismerősek ezek a szereplők? Aztán amikor már majdnem jutottunk volna egyről a kettőre, vagy egy háború, vagy egy második háború maga alá temetett mindent. Sokan mondják, hogy a magyar társadalom történelmi fejlődésében a polgári soha nem tudott igazán kibontakozni, soha nem tudott magához térni és erőre kapni, fejezetek hiányoznak ebből az amúgy sem vastag könyvből. Nem csoda, hogy a rendszerváltás környékén szívdobogva vártuk: egyszercsak elérkezik a várva-várt lehetőség, s megint, vagy talán először igazából lehetőségünk lesz újra polgárnak érezni magunkat, újra megízlelni a véleménynyilvánítás és a gondolat szabadságát és nem utolsó sorban a szabadság vele járóit: a költözés szabadságát, a munkavállalás szabadságát, a párválasztás szabadságát. Ahogy Hillary Clinton fogalmazott: minden ember először és legfőképpen ember, tehát azonosak a jogai, s majd csak ezután, férfi, nő, keresztény, fehér, fekete, meleg, nem meleg. Emlékszem, mivel magam is aktív részese lehettem az Európai Unióba lépésünk napjára szervezett eseményeknek: határtalan öröm és lelkesedés ült az arcokon, szinte minden órában volt egy kulturális esemény a fővárosban, egyik helyszínről rohantunk a másikra és közben koncerteket élveztünk, népek táncait néztük, belefeledkezve a mámorító érzésbe: ismét megnyíltak a kapuk, ismét kinyílt a világ. Aztán valahogy Ady jutott eszünkbe:

De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.

Mit is kezdjünk a hirtelen ránk szakadt gazdagsággal, ami természetesen nem az anyagi javakat, hanem a szabadság és a lehetőségek végtelenjét jelentette? Értjük-e a felelősségét, egyáltalán értjük-e a nyelvet? Nem volt könnyű ez a kezdeti időszak, sem a társadalom, sem a politika nem volt még kellően felkészülve az új tagsággal járó gondokkal és tennivalókkal. Aztán csak megérkeztek az első EU-s projektek, szakértők, tanárok, közös vállalatok, technológiák, beruházások, lassan és érezhetően részeivé váltunk egy nagyobb családnak. Szabó István úgy nyilatkozott erről egyszer: az EU egy nagy közös asztal, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt kell ennie, az csak egy felület, ahová mindenki feltálalhatja a saját legkedvesebb vagy legfinomabb ételét. Nálunk a családban a lányom élt először a szabad helyváltoztatás jogával, s választotta Londont állandó lakóhelyéül. Sőt, a szükséges nyelvvizsga megszerzése után a második diplomáját már Londonban vehette át. Az élete teljesen másképpen alakult, mintha otthon maradt volna. De boldog, s nekem ez a legfontosabb. Uniós polgár. Nem sokkal később én is követtem őt és most már hatodik esztendeje magam is itt élek és dolgozom Londonban. S csak őszintén remélem, hogy egyszer talán még Magyarország is hasonlóan jó hely lesz, mint az Egyesült Királyság. S hogy stílusos legyek, Máraival zárnám levelem:

“S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében…láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát… kaphattam-e sokkal többet az élettől?”