Szaka Péter: “Egy új Európa”

szakap

“Az Európai Egyesült Államok elképzelése lenne a legjobb megoldás Európa fejlődése érdekében” – fogalmazott írásában Szaka Péter. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium történelem szakos tanulója szerint az új államszövetséget föderatív, erősen centralizált módon, az USA mintájára kellene felépíteni, a tagállamok szoros együttműködésével. Az alábbi cikk az Európai Demokraták esszépályázatára érkezett, szavazni a szöveg végén található gombbal lehet.

 

Egy új Európa

„Az Európai Unió válságban van”: már több éve ez a hangzatos mondat borítja a világ újságainak címlapjait. A gondok ismertek, a megoldás viszont még várat magára. A következőkben szeretném felvázolni a jelenlegi problémákat, valamint megoldási javaslatokat adni arra vonatkozóan, hogyan „menthetnénk meg” az Uniót. Európa jelenleg sok bajjal küszködik. Ezek egyike a 2013 óta egyre égetőbbé váló menekültválság. A különféle vallási, etnikai és politikai üldöztetések, valamint a fegyveres konfliktusok hatására több millióan kényszerülték elhagyni hazájukat. Csak Szíriából a polgárháború hatására több mint négy millióan menekültek el. Többségük Törökországban maradt, de így is rengetegen Európa felé vették útjukat. Az Unió döntéshozói azonban csak nagyon későn kezdtek el foglalkozni az üggyel, és a különböző tagországok politikusai között nem volt teljes  egyetértés a megoldással kapcsolatban. A legerősebb államok a kontinensen a menekültek befogadása és a társadalomba integrálásuk mellett döntöttek. Ennek ellenére több állam is amellett érvelt, hogy a hatalmas embertömeget – ha szükséges – erőszakos eszközökkel is kívül kell tartani az országból. Ezek a nemzetek – vegyük csak Magyarország vagy Lengyelország példáját – menekültellenes politikát folytatnak, olyan intézkedésekkel, mint például a határkerítés építése, azért, hogy a bevándorlók ne jöhessenek át az államhatáron regisztráció nélkül. Úgy vélik, hogy a Schengeni-egyezmény védelmének érdekében le kell zárniuk országhatáraikat. Kifejtik nézeteiket arra vonatkozóan, hogy a menekülőknek csak nagyon kicsiny része jön azért Európába, mert otthonaikban nincsenek biztonságban, a legfőbb okuk az, hogy a gazdagabb országok jobb életkörülményeiből hasznot húzzanak. A menekültellenes országok sok emberjogilag megkérdőjelezhető intézkedést hoztak és hoznak jelenleg is, ezért uniós szankciókkal kell/kellett szembenézniük.

A menekültválság egyik legjobban érzékelhető következménye a szélsőségek megerősödése. Ezek azért ártalmasak az EU-nak, mert  megosztják a társadalmat. Jó példa erre a Marine Le Pen által vezetett francia Nemzeti Front, vagy a májusi osztrák államfőválasztáson szoros csatában alulmaradó Norbert Höfer pártja, a Heinz-Christian Strache által elnökölt Osztrák Szabadságpárt. Ezek a politikai csoportosulások a félelemkeltésre építenek. Azt állítják, hogy a bevándorlók veszélyeztetik az országok lakosságát, melyre az egyik fő érvük az európai terrorizmus növekedése. Másik fő ideológiájuk az euroszkepticizmus. Ez egy olyan politikai irányzat, amely nem hisz egy centralizált Európában és úgy véli, hogy az Uniónak nincs létjogosultsága. Ennek a nézetnek az egyik következménye a „Brexit”, ahol a brit választópolgárok Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről szavazhatnak. A népszavazást pár hét múlva, június 23-án tartják és a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint, bár nem nagy többséggel, de előnyben vannak azok, akik az Unióban maradást favorizálják. Akik a kilépés mellett vannak, úgy tartják, hogy a brit gazdaság és társadalom függetlenedne és sokkal szabadabbá válna az EU nélkül. Mindezek ellenére, egybehangzó közgazdasági elemzések azt mutatják, hogy az Unió elhagyását követően a brit gazdaság meggyengülne, illetve sérülékennyé válna, valamint a font is jelentősen veszítene az értékéből. Nagy-Britannia miniszterelnöke, David Cameron is a kilépés ellen van.

Az Európai Uniót már régóta belső ellentétek is tépázzák. Vannak országok, például Magyarország, vagy Görögország, amelyeknek a döntéshozói úgy tűnik, mintha folyamatosan az EU központi akaratával ellentétben hoznának döntéseket. Az egyik leglátványosabb ilyen „ellenállás” – példának okáért – a bevándorlási válság, de említhetnénk még a magyar kormány egyes korábbi intézkedéseit is: többek között a médiatörvényt, a cafeteriákkal való rendelkezések, vagy a roma integráció kérdéseit. Ezekkel a belső, nemzeti szabályozásokkal szemben az Unió szankciókat indít, például kötelezettségszegési eljárást, amelyek azonban – a jelenlegi gyakorlat és tapasztalat szerint – nem járnak jelentős következményekkel.

Az Európai Unió egyik legjelentősebb belső konfliktusa a gazdag és a szegény országok között húzódik. A legnagyobb európai gazdaságok, vegyük Németországot, Nagy-Britanniát vagy Franciaországot, több szempontból is hátrányt szenvednek a gyengébb államokkal szemben, mint amilyen Magyarország, Szlovákia, vagy Románia. Többet kell befizetniük a közös kasszába, és állampolgáronként kevesebbet kapnak pályázati támogatásokra. Ennek az egyik fő oka, hogy a fejlődő országok részére az EU pluszforrásokat biztosít a felzárkózáshoz, amit döntő mértékben a gazdagabb államok fizetnek meg. A „Brexit”-et támogatók egyik fő érve is ez volt a kilépés mellett.

Az Unió súlyos, megoldásra váró problémája a kisebbségek kérdése. Európában sokféle kisebbség él: Magyarországon, Romániában és Franciaországban a romák, Németországban a törökök, vagy Spanyolországban a baszkok és a katalánok. Velük kapcsolatban kétféle intézkedést hozhatnak az uniós döntéshozók. Az egyik lehetőség az integrálás. Az integráció sok-sok évtizedekig, akár generációkig tartó folyamat, amely viszont nem lehet száz százalékos hatásfokú. Mindig is voltak és lesznek is olyan szélsőséges emberek, akik nem akarnak beilleszkedni az európai társadalmakba. A másik lehetőség az autonómia, ám ez is egy bonyolult lépés. Az anyaországtól való függetlenedés nem teljesen zökkenőmentes. Rengeteg jogi és politikai intézkedést kell hozni, amíg az önállósodás teljesen végbemegy. Ha rosszul hajtják végbe, a folyamat akár forradalmakba, illetve polgárháborúkba is torkollhat, valamint további szélsőségeket szülhet, mint ahogy ez manapság a Krím-félszigeten is történik.

Ahogy a fentiekből kitűnik, az Európai Unió napjai, amennyiben nem képes a megújulásra, meg vannak számlálva. Szükség lehet egy új szervezetre, ami hatékonyabban képes megoldani a problémákat és sokkal jobban tudja egyesíteni Európa népeit. Az EU megújítására az egyik legszélesebb körben támogatott megoldási javaslat egy új szövetség, az „Európai Egyesült Államok” megalakításáról szól. Az ötletet először Winston Churchill, néhai brit kormányfő vetette fel a második világháború után. Ő egyes európai nemzetek laza együttműködését tartotta a legelőremutatóbbnak az ENSZ égisze alatt. Legutóbb az Európai Egyesült Államok vízióját a német és a francia gazdasági miniszter vetette fel egy közös nyilatkozat formájában. Ötletükben egy szoros európai társulás szerepelt az Amerikai Egyesült Államok mintájára. Úgy gondolták, hogy ezt a föderatív államot az eurót használó országok között tartanák fenn, közös költségvetéssel. Azok az országok, amelyek nem tagjai az eurózónának,  maradnának a mai formájában létező EU-ban.

Véleményem szerint is az Európai Egyesült Államok elképzelése lenne a legjobb megoldás Európa fejlődése érdekében. Viszont a francia és német gazdasági miniszterekkel ellentétben úgy tartom, hogy ne csak az eurózónás országoknak legyen joga belépni ebbe a társulásnak, hanem minden államnak, amelyek teljesítenek egy meghatározott gazdasági és politikai kritériumrendszert. Az új államszövetséget föderatív, erősen centralizált módon, az USA mintájára kellene felépíteni, a tagállamok szoros együttműködésével. Úgy gondolom, hogy hierarchiailag a szervezet élén egy, a jelenlegi prezidenciális köztársaságok elnökéhez hasonló, vezető állhatna, akit a közös parlament ellensúlyozna az Európai Egyesült Államok összes tagállamából arányosan választott képviselővel. A lokális ügyek intézésére minden tagállamban megmaradnának az országgyűlések.

A tagországoknak egy bizonyos hosszúságú türelmi ideje maradna az euró bevezetésére. Ezt követően olyan mintára, mint ami az eurózónás országokban jelenleg is folyik, a monetáris politikát centralizáltan irányítaná egy központi bank. Egy ilyen föderatív államban a fiskális politikát is hatékonyabban lehetne szabályozni és felügyelni egy központi minisztériummal. Ennek ellenére minden tagországnak lenne külön-külön kisebb pénzügyminisztériuma, amely a lokális gazdasági politikát, illetve a helyi bevételeket és kiadásokat kezelné. Miután megtörtént az új gazdaságpolitikára való átállás, egységesíteni kellene az egyes tagállamok bér-, nyugdíj-, illetve egészségbiztosítás rendszerét. A jogrendszert is közössé kell alakítani, melyhez a kezdő lépést egy közös összeurópai alkotmány megalkotása jelentené. A vámhatárok és az országhatárok a Schengeni-egyezmény mintájára az Európai Egyesült Államokon belül eltörlésre kerülnének. A külügyeket és a hadügyeket is közös minisztériumok intéznék, szoros együttműködésben a tagországok hasonló szervezeteivel. Az új társulásnak a hadserege is közös lenne. Az új föderációt elfogadni egy hosszú és kihívásokkal teli feladat lenne Európa népeinek. Ennek a folyamatnak az elősegítésére többféle intézkedés is szükségessé válna. Elsőként a tagállamok euroszkeptikus kormányait, illetve pártjait kellene meggyőzni arról, hogy az új rendszer működőképes és a legjobb lehetőség a kontinens jövőjének a szempontjából. Az ifjúság európai szellemiségre és gondolkodásmódra történő nevelését már az alapfokú oktatásban el kellene kezdeni. Az általános iskolás diákok tanulnának a demokráciáról, az alapvető emberi jogokról és az új rendszerről. Ezt a középfokú intézményekben tovább kellene fejleszteni, többek között az állampolgári ismeretek óra keretében.

Az egyetemeken új szakok alakulnának, amelyek arra koncentrálnának, hogy kiszolgálják az új hivatalok megnövekedett humánerőforrás igényeit. Azzal, hogy egy európai szellemben oktatott, új generáció nőne föl, elősegíthetnénk egy modern társadalmi réteg kialakulását, az „európai polgárság”-ét. Ez a csoport már képes lenne tájékozódni az új államszervezetben, illetve egy biztos működési alapot jelentene az Európai Egyesült Államok számára.

Az Európai Uniónak ma nem könnyű a feladata. Rengeteg társadalmi, politikai és gazdasági válsággal kell szembenéznie. Jelenleg az uniós népesség a legtöbb problémával kapcsolatban rendkívül megosztott, ám úgy gondolom, hogy ezekre megoldás csak együttműködéssel és összefogással sikerülhet.

Szaka Péter