Bóné Krisztián: Európa, balra át!

bone
Bóné Krisztián 1979-ben született Fehérgyarmaton, ahogy ő mondja: “az ország legszegényebb területén.” Úgy véli: Európa képes és kész a történelem – és világformáló folyamatok megértésére és kezelésére. Bóné Krisztián 2014-ben önkormányzati képviselő-jelölt volt, jelenleg a Komárom Városi MSZP tagjaként politizál. Alábbi dolgozata az Európai Demokraták esszépályázatára érkezett. Szavazni a cikk végén található gombbal lehet.

Európa, balra át!

Európa. Kontinens. Fogalom. Érték. Európa mindannyiunkban, bennük gyökeredzik, akik itt élünk, függetlenül attól, személyesen mit gondolunk Európáról, s tudomásul vesszük-e ezt.
Európa az ellentmondások s – ebből fakadóan – a konfliktusok kontinense. Az Öreg Hölgy zaklatott történelme során megteremtette s végignézte a demokrácia, a pluralizmus létrejöttét és kiteljesedését. Ezzel együtt Európa otthont adott a történelem két legpusztítóbb világégésének, milliók halálának és a civilizáció elpusztítására tett többrendbeli kísérletnek.
Európa mindezekhez alkalmazkodott. S Európa ( értve ezalatt az európai emberek, az európaiak gondolkodását és viselkedését ) tanult is a korábbi hibákból és bűnökből. Az európai eszme, a modern egységes Európa létrehozásának folyamata, különösképpen a második világháborút követően azt bizonyítja: Európa képes és kész a történelem – és világformáló folyamatok megértésére és kezelésére.
Miért? Mert Európa nem pusztán egy kontinens. Nem pusztán egy fogalom. Nem pusztán egy eszme. Európa ezek együttese és esszenciája. Európa nem más, mint a mai, modern értelemben vett ember önazonosságának része. Európa egy identitás, melynek alappilléreit az az értékrend és értékrendszer jelenti, melynek lényege a Nagy Francia Forradalom időszakától kezdődően a “Szabadság, egyenlőség, testvériség” fogalomköre.
Az elmúlt években Európát ért kihívások éppen ezt, a fenti értékrend szerint meghatározott identitást rengethetik meg alapjaiban. A 2008-ban kezdődött – és hosszútávú hatásait tekintve csak az 1929-33 között lezajlott nagy gazdasági világválsághoz hasonlítható – pénzügyi világösszeomlás máig érezhető következményei, valamint a napjainkban is tapasztalható, menekültkérdéssel összefüggő problémák, csakúgy, mint a nemzetközi terrorizmus merényleteinek sorozata az európai identitás, az európai közösségtudat és az európaiság eszmerendszerének alapjait kérdőjelezhetik meg – nem utolsósorban éppen az európaiak, az európai polgárok szemében.
Kétségtelen tény, hogy pontosan ezen kihívások hatására Európa, és az európai közgondolkodás átalakulóban van. Európa, mint eddig mindig hosszú története során, érzékeli a kihívásokat és problémákat, s ezekre reflektálni kíván – és biztosra vehető, hogy fog is, hiszen, az európaiság egyik lényege éppen az, hogy a felmerülő problémákra mindig megfelelő, és hatásos válaszokat képes adni – ebben rejlett és rejlik az európai fejlődés, az európai modernitás titka.
Ugyanakkor ki lehet, és ki is kell jelenteni, hogy a történelmi tapasztalatok alapján a modern Európa ( értve ezalatt egy politikai-szellemi közösséget ) a haladás, a progresszió közössége. Európa története során az időről időre felmerülő kihívásokra adandó válaszokat illetően mindig olyan válaszokat adott, ami a társadalom és az egyén ( lehetőleg nem egymással szembenálló ) érdekeit illetően egyfajta konszenzusra, nem pedig konfliktusra törekedett. Minden olyan törekvés, mely Európa lényegét a „tagadás” fogalomkörére kívánta építeni ( fasizmus, nácizmus, sztálinizmus ), menthetetlenül elbukott – következésképpen Európa jövőjét illetően, a jelen felmerülő problémáira adott válasz csakis olyan válasz lehet, mely nem az európai értékrend alapját képező „Szabadság, egyenlőség, testvériség” tagadást, hanem azok igenlését foglalja magában.
Éppen ezért volt üdvözlendő tény Magyarország és a többi, a rendszerváltás után saját helyüket – és önazonosságukat – kereső országok felvétele az Európai Unió soraiba. Európa ugyanis jelenleg – mind az európaiak, mind a többi kontinens lakóinak szemében – nem egyéb, mint az Európai Unió 28 tagállamának közössége. Ez pedig azt jelenti, hogy az Európai Unió egy olyan közösség a világ politikai palettáján, ami a korábban már emlegetett értékrend és értékrendszer minden pozitívumát tapasztalhatja a 28 tagállam mindegyikének minden polgára. Nem pusztán – az unalomig ismételt – gazdasági előnyökről beszélhetünk tehát. Az Európa Unió, mint Európa letéteményese a jogállamiság, a demokrácia és a tolerancia fogalomkörének is – vagyis mindazon tényezőknek, melyek Európát Európává teszik, immáron két és fél évszázada.
A napjainkban bizonyos mértékig megfigyelhető Európa-ellenesség, az Európai Uniót érintő bármely kérdésben tehát ismét annak a rémét vetik fel, hogy ezen értékrendszer megszűnik. Nem átalakul, hanem megszűnik. Pedig, amint az látható, éppen a fenti értékrend az, ami Európa haladását, a progressziót, a modernitást és a fejlődést jelent(het)i és jelentette Európa számára – s hangsúlyozni kell, hogy az európai nemzetállamok részére is, hiszen, lévén Európa egy érdek-és értékközösség, az egyes nemzetállamok fejlődése és modernizációja nem választható el Európa, az európai értékrendszer alakulásától.
Látható ugyanakkor mostanság, hogy az európai konzervatív politika nyilvánvalóan arra törekszik, hogy a nemzetállami érdekeket az európai értékek elé helyezze ( pl. mag-államok képzése stb. ). Világosan kitűnik az előzőekben mondottakból, hogy ez nem lehet járható út. Miért? Mert a fentiek tükrében Európa egyfelől közösség – vagyis nem lehet úgymond „kilógni” – , másfelől, minden olyan törekvés, mely a tagállamok egymás közti megkülönböztetéséről szól, szöges ellentétben áll a modern Európa egyik alapeszméjével, az egyenlőség fogalmával.
Európa csak úgy lehet Európa, ha – úgymond – összehangolja a saját, immáron, két és fél évszázados értékrendjét a felmerülő tényekkel, és problémákkal. Ha úgy tetszik, kihívásokkal. Azonban! Ez kizárólag úgy történhet, ha mi, európaiak ( igen, mi, európaiak, merthogy azok vagyunk immáron évszázadok óta… ) nem tagadjuk meg önmagunkat, vagyis az európaiság, az európai identitás eszme- és gondolkodásrendszerét. Európa mindig, az antik időkig visszamenőleg a haladásról, a fejlődésről, az egységesülésről szólt ( lásd példának okáért Nagy Károly Frank Birodalmát ). A modernitás kezdete, vagyis 1789 óta pedig különösképpen.
Európában lejárt a hagyományos, konzervatív értelemben vett nemzetállamok kora. Hogy nemzetállamokra szükség van-e? Van-e létjogosultságuk? Nem ez a kérdés. Hanem, hogy az európai nemzetállamok, az Európai Unió tagállamai ( és azok megjelenítői, a nemzetállami kormányok ) képesek-e az előzőekben megemlített harmonizációt a modern európai értékrend és a napról napra tényszerűen felmerülő, Európát érintő kihívásokat illetően összeegyeztetni? Nem a tagadás, és a konfliktuskeresés szintjén. Sokkal inkább a haladás, a fejlődés, a modernizáció terén, mely fogalmak Európa lényegét képezik napjainkban is.
Mit jelent napjainkban a fejlődés és a modernizáció fogalma Európában? Elsősorban azt, hogy olyan megoldásokat keressen Európa a felmerülő problémákra, melyek mind a mindennapi élet, mind a társadalom, mind az európai értéközösség szerint elfogadható megoldást kínálnak az aktuálisan felmerülő problémákra valamennyi európai polgár számára a haladás jegyében. Európa mindig is a fejlődést jelentette, tehát az aktuálisan felmerülő problémákra olyan válaszokat kell adnia, melyek nem tagadóak, nem konfliktuskeresőek, hanem előremutatóak.
Látni kell, hogy az Európát napjainkban érő kihívások összessége nem egyéb, mint egyfajta lehetőség arra nézve, hogy Európa, mint érdek – és értékközösség, ugyanakkor mint politikai intézményrendszer, átalakuljon, megújuljon, és a haladást képviselve olyan válaszokat adjon a felmerülő kérdésekre, amelyek alternatívát kínálnak.
Az Európai Unió szempontjából a legfontosabb kérdés mostanság az lehet, hogy „mélyül”-e az európai együttműködés, az európai közösség ( szorosabbá vonandóak-e a tagállamok közti különféle kapcsolatok ), avagy „szélesedik”-e ( a meglévő tagállamok mellett új tagállamok kerülnek felvételre, a korábbi nemzetállami tagok közti kapcsolat erősítése nélkül )? Két évtizedes ( vagy több… ) kérdése ez Európának, s sorsdöntő lehet a mostani kérdések szempontjából.
Európa csak úgy adhat választ a jelenlegi kihívásokra, ha mélyíti a nemzetállamok közti együttműködést. Ha szorosabbra vonja önmagát. Ha az európai eszmerendszert megerősíti egy szoros együttműködéssel a tagállamok között – ugyanakkor korrekten, a progresszió elvét szem előtt tartva viszonyul az aspiráns országok felé.
Európa. Kontinens. Fogalom. Érték. A mienk.

Bóné Krisztián