Bod Péter Ákos: eldőlt a hovatartozásunk, végérvényesen!

bodpéterákos

Vajon milyen Európát szeretne a neves közgazdász és egyetemi tanár Bod Péter Ákos? Mit lát az EU előnyének és hátrányának? Miként gondolkodik a volt miniszter és MNB-elnök az európai közösség megreformálásáról? Alább Bod Péter Ákos fontos és olvasásra érdemes válaszai:

„Ha Európára gondolok, akkor a béke, a kultúra, és az alkudozás jut eszembe. Az Európai Unió már más: az Unió kapcsán oktatómunkámban, beszélgetésekben, jegyzeteimben legtöbbször az európai források, az uniós szabályok, és harmadszor a közös valuta fogalma kerül elő legelőször és leggyakrabban.
Magam közügyekkel, politikával abban a történelmi pillanatban kezdtem foglalkozni, amikor hirtelen megnyílt annak a lehetősége, hogy komp-országból jól lehorgonyzott állammá váljunk. Akkor, az 1980-as évek legvégén a mostaninál emelkedettebben, talán a mai fülnek pátoszosan tudtam volna elmondani, hogy miért lesz jó az integrációba való bekerülésünk. Most annyira természetesnek veszem, mint amennyire egy házasságban élő ember a házastársi köteléket. Előtte könnyebb felsorolni az előnyöket, benne élve – jó esetben – nincs ok a hitvesi kapcsolat mérlegének bemutatására.
Az előnyök és hátrányok kapcsán gazdasági emberként szólhatnék az európai felzárkóztatási forrásokról, az uniós intézményi rendről és szabályokról, az érdekegyeztetés mechanizmusairól, de bár ezek a leggyakrabban tárgyalt ügyek, a tagság legfőbb előnyét nem ezekben látom. Hanem abban, hogy eldőlt (én legalább is így éltem meg és most is így érzem) hovatartozásunk. Végérvényesen. A hátrányok zömét – hogy a korábbi házassági hasonlatomat folytassam – az együttélés súrlódásaiban és zökkenőiben látom.
Magam a magyar gazdaságpolitika oktatójaként és elemzőjeként rendszeresen szólok az Unió működéséről a hallgatóimnak, a szaklapok olvasóinak: de jól tudom, hogy a média féligazságai, a napi érdekek által motivált politikusi megszólalások három nagyságrenddel több emberhez jutnak el. Nincs illúzióm az EU működésének ismertségét illetően, mint ahogy már elvesztettem az illúzióimat a magyar közügyekben való jártasság országos állapotát illetően is. Valljuk be, az emberek nagy többsége (de ez talán máshol is így van), elég keveset tud a világ dolgairól. Egyébként, aki a hazai dolgokban járatos, általában tud valamit az EU lényegi ügyeiről is. A nagy gond azokkal van, akik az őket körbevevő világ közösségi ügyeiről sem tudnak sok érdemlegeset.
Európa, illetve az Európai Unió kapcsán az imént mondtam, hogy a kultúra szó a legelsők között jut eszembe. Az európai társnemzetekkel való intézményes együttélés az én felfogásomban nemcsak hogy nem veszélyezteti a magyar kultúra megmaradását, hanem ellenkezőleg: kiteljesíti. Mert akár a köznapi kultúrára gondolunk (ahogy étkezünk, amit olvasunk, ahogy közlekedünk), akár pedig a „magas kultúrára”, amit magyar kultúrának nevezünk, az anyanyelv kivételével döntően és szervesen európai karakterű. Ha van, ami a magyar kultúra megmaradásának esélyeit gyengíti, az a kulturálatlanság és igénytelenség – ennek a terjedését nagyon is észlelem és fájlalom. De önmagában az európaiság, vagy éppen a tagsági viszony miért is lenne baj? Ha valaki tisztességesen megtanul egy idegen nyelvet (leginkább európai nyelvek jönnek szóba), azzal nem rosszabbul fogja beszélni anyanyelvét, hanem éppen hogy tudatosabban, árnyaltabban és műveltebben. Ha megismeri a német, az orosz vagy a svéd szépirodalmat, aligha teszi le onnantól Móriczot, Arany Jánost vagy Szabó Magdát. A gondjaink azokkal vannak, akik sem ez, sem az a kultúra nem érint meg.
A tekintetben, hogy magyar emberek miért tekintenek magukra nehezebben európai állampolgárként, szeretném megvédeni honfitársaimat. Már eleve nem rosszak európai viszonylatban az összehasonlító statisztikák, és saját személyes észleléseim is megerősítik, hogy idetartozónak, európainak (is) érzi magát a legtöbb magyar ember, ha nem is mindenki. De nyugat-európai barátaimnak mindig igyekszem elmondani, hogy a történelmi előzmények miatt itt mifelénk (és ez igaz magyarra, lengyelre, észtre, szerbre) a meglétünk, fennmaradásunk olyan ügy, aminek bonyodalmait mondjuk, egy francia nem könnyen érezheti át. Másodszor itt van az uniós érdekegyeztetés, alkudozás gyakorlata, amelyet a mag-országok hatvan éve művelnek, míg az új szereplők ebben a társasjátékban gyakorlatlanok. Az ismeretek és a készségek hiánya nyilván nehezíti az európai módival való azonosulást. És végül itt vannak persze a vagyoni és jövedelmi realitások: akinek az anyagi vonatkozás roppant fontos, bőven talál csalódottságra okot adó összehasonlítást. De a tudományos, művészi, alkotói pályán mozgók számára nem közhely, nem valami elvont dolog az európai értékrend, és egyre több az olyan fiatal, aki ebbe az integrált világba születve, természetesként tekint arra az összetartozásra, amely a magam korosztálya számára a történelem nagy, értékes és megbecsülendő adománya.”

 

A Bod Péter Ákossal készült interjút lejegyezte és megszerkesztette: Uzsák András